„Amikor a ‘Nem akarok beszélni róla’ először megjelent 1997-ben, a depressziót széles körben egy ‘női betegségként’ kezelték, ahogy az alkoholizmust évtizedekkel korábban egy szinte kizárólag férfiakat érintő problémának tekintették. 

Büszke vagyok a szerepre, amit ez a könyv játszott abban, hogy felhívja a köz figyelmét a depresszióra, mint a férfiakat sújtó járványra. 

A férfiak, ellentétben a nőkkel, hajlamosak tagadni vagy csökkenteni a helyzet súlyát, és nem keresnek segítséget. A felelősség, amiért a férfiak tagadják a helyzetet, és elutasítják a segítséget, a tradicionális maszkulin értékeknek tulajdonítható.

A hagyományos férfiértékek egyike a sérthetetlenség látszata. Minél sérthetetlenebb vagy, annál maszkulinabbnak tűnsz, minél sérülékenyebb, annál ‘lányosabb’. 

Pont úgy, ahogy a szégyen valószínűtlenebbé teszi, hogy egy férfi bevallja a problémáját magának, ugyanúgy valószínűtlenebb, hogy a körülötte levők felismerik azt. A pszichológusok, akik a depresszió elleni védelem első vonalát képezik, az esetek 70%-ában eltévesztik a rendellenességet. 

Sokszor úgy érződik, hogy egy férfi depressziójával való szembenézés valahogyan leveszi a maszkját, még sérülékenyebbé téve, még nagyobb kockázatnak kitéve. 

A patriarchátusban a törékeny férfiegó védelme egy íratlan szabály – ezért olyan fontos, hogy eltüntessük a férfidepresszió stigmáját.”

Terrence Real – I don’t wanna talk about it